Képzőművész Kör

Már az 1980-as évek elejétől képzőművész körként működött, kezdetben hétfő esténként, az Ady Endre Általános Iskolában. Közel egy évtizeden keresztül a helyi termelőszövetkezet támogatta, festékkel, ecsettel, vászonnal a körbe járók munkáját, valamint nyaranként a tsz, vendégházában egy egyhetes művésztelep rendezését biztosította. Az itt készült alkotásokat a Gyáli Téli Tárlaton mutathatták be a kör tagjai. A téli tárlat 1990-től évente rendszeresen megrendezésre kerül, ami a város kulturális életének egy meghatározó színfoltja lett.
Az új rendszabályi környezetben, 2000-ben lehetőség nyílt arra, hogy a városban élő alkotók megalakíthatták a Gyáli Képzőművészek Egyesületét. A téli tárlatnak és az egyesület létrejöttének
szellemi atyja Fegyó Béla tanár úr volt. Az egyesület keretén belül tovább működött a képzőművészeti szakkör és a tsz. megszűnése után, pályázati pénzekből, továbbra is finanszírozni tudták az egyesület működését. A szakkörnek közel tíz éve az Arany János Közösségi Ház ad otthont immár csütörtökönként.
Ezen eseményeken baráti hangulatban folyik a munka, ahol minden gyermeket és felnőttet szívesen látunk, aki érdeklődik a képzőművészet iránt. Itt lehetőség nyílik a rendszeres munkára és aki igényli, szakmai tanácsokkal segítjük fejlődését. Az együtt töltött csütörtök estéken a humor sem ismeretlen vendég. A heti szakköri munkán kívül lehetőség nyílik közös kiállításokra, kiállítás
látogatásra, beszélgetésre, nyári alkotótáborban való részvételre is. A tagok részt vesznek a városban történő kulturális rendezvényeken és lehetőség szerint más településeken rendezett
kiállításokon is szerepelnek alkotásaikkal.