Gyenes Tamás - Utazások a Ládák Birodalmában: Varázslatos Erdély

   

Gyenes Tamás szuszékkészítő az ősi kézműves mesterség elkötelezettje.

Magyarországon ő az egyetlen olyan mester, aki kizárólag eredeti, több száz éves módszerekkel készíti ácsolt ládáit: bükkfatörzsekből fejszével hasít, kézzel bárdol, vonókésezik, hornyol minden egyes deszkát, majd megfüstöli és hornyolóval díszíti őket. Egy omladozó házból kimentett régi palóc láda varázsolta el annyira, hogy annak szerkezete alapján 2005-ben nekikezdett első ácsolt ládájának, azóta már több mint 80 darab született alkotóműhelyében, a szülőföldjén levő Bernecebarátiban. Készítési fogásait évekig tartó kitartó küzdelem során saját öreg szuszékjaik restaurálásával, néprajzi filmekkel, idős mesterektől való tanulással bővítette.  Alkotásainak szerkezeti- és mintakincsét komoly szakmai munkával alapozza meg: évek óta saját erőből intenzíven kutatja a Kárpát-medence régi mestereinek hagyományát, feleségével összesen 21 magyarországi és erdélyi múzeum több mint 500 régi szuszékját dokumentálták és rendszerezték; a külföldi és szakirodalmi kutatásokkal pedig már a mesterség több ezer évre visszavezethető gyökereket is megismerte. Munkáiért 2015-ben Arany oklevelet és Gránátalma-díjat kapott az országos Élő Népművészet pályázaton.

Időpont:
2019. április 6., 15. óra
A belépés ingyenes.

Az előadás a Pest-Budai Kézműves és Népművészeti Közhasznú Egyesület és az Arany János Közösségi Ház és Városi Könyvtár közös rendezvénye.