Moziklub - Eszeveszett mesék

   

A program a vírusveszély miatt most ELMARAD. A program megtartását egy KÉSŐBBI IDŐPONTBAN pótolni fogjuk, amiről időben tájékoztatást adunk!



Az 2014-es év legőrültebb, fergeteges vígjátékának főszereplői eljutnak arra a pontra, amikor betelik a pohár. Amikor nincs visszaút. Amikor elszakad valami és olyat tesznek, ami visszafordíthatatlan események láncolatát indítja el.

Egy súlytalan flört a repülőgépen éppúgy váratlan fordulathoz vezet, mint amikor a pincérnő felismeri vendégében azt az uzsorást, aki tönkretette a családját. Két autós összekülönbözése a kanyargós hegyi úton könnyen vezethet halálos ámokfutásba, és egy bombaszakértőnél is elszakad a cérna, amikor autója lefoglalása után szembesül a végeláthatatlan bürokráciával. Aztán ott van az apa is, aki fiát szeretné megmenteni a börtöntől, de belefárad abba, hogy mindenki csak a pénzét akarja. És persze a menyasszony, aki az esküvőn döbben rá, hogy férje nemcsak megcsalta, de a szeretőjét meg is hívta a lagzira.

Pedro Almodóvar biztosra ment, amikor producerként felkarolta a filmet: az Eszeveszett mesék hazai pályán példátlan siker, mely nemcsak a korábbi blockbuster Szemekbe zárt titkok-at, de a legnagyobb hollywoodi filmeket is maga mögé utasította a bevételi listákon. Időközben az Eszeveszett mesék lett Argentína 2015-ös Oscar-nevezettje, és nemzetközi porondon sem panaszkodhat: a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon történő debütálása óta az amerikai forgalmazási jogokat a Sony szerezte meg, ezzel garantálva a tengerentúli sikert. Eddig bárhol mutatták be, a közönség mindenhol egyetértett: az Eszeveszett mesék semmihez sem hasonlítható filmélményt nyújt!

ART besorolást kapott argentin film | Fekete komédia | 122 perc
Rendezte: Damián Szifrón |
Író: Damián Szifrón |
Főszereplők: Ricardo Darín |
Szereplők: Darío Grandinetti | Erica Rivas | Julieta Zylberberg | Leonardo Sbaraglia | Oscar Martínez | Rita Cortese |

A film 16 éven aluliaknak nem ajánlott!

Időpont: 2020. április 1., szerda 18.00
A belépés ingyenes!

A moziklub programunk az ifjúság fejlesztés és közösség fejlesztés keretén belül valósul meg, a Mozinet támogatásával.