Jótanácsok a FESZÜLTSÉG ÉS SZORONGÁS LEKÜZDÉSÉRE

     
A koronavírus-járvány okozta kihívások közül sokak – különösen az egyébként is aggodalmaskodók – számára az a legnehezebb, hogyan kezeljék a válsághelyzetből adódó bizonytalanságot.

A koronavírus-járvány kitörésével egyszerre nagyon sok váratlan változás állt be az élet több területén. Egyik napról a másikra megváltoztak a lakhatás és a tanulás körülményei, nehézségekbe ütközik a kapcsolattartás, beszűkültek a rekreáció körülményei. Mindez félelmet szülhet, szorongásra adhat alapot, ami az adott helyzetben természetes is. Jó azonban tudni, hogy vannak eszközeink a túlzott stressz és szorongás kezelésére. E nehéz időszak könnyebb megélésében sokat segíthet, ha megfogadjuk az ELTE PPK Életvezetési Tanácsadó ajánlásait. 

Információ, hírek limitálása: kerüljük a járványhelyzettel kapcsolatos hírek túlzott „fogyasztását”! Válasszunk ki egy-két hiteles hírforrást, majd érdemes döntést hoznunk arról, hogy naponta legfeljebb két alkalommal tájékozódunk az aktuális szituációról. A közösségi médiában megjelenő, járvánnyal kapcsolatos tartalmak ennél gyakoribb figyelemmel kísérése fokozhatja a beszűkülést és a szorongást.

Napjaink strukturálása: próbáljunk kiemelt figyelmet fordítani arra, hogy a megszokott napirendünket a lehetőségeinkhez képest megtarthassuk. Segíthet, ha a reggeli ébredés és az esti lefekvés időpontján nem változtatunk, valamint próbálunk rendszerességet vinni a tevékenységeinkbe. A távoktatás vagy home office kapcsán ugyanilyen fontos a megfelelő keretek és határok megtartása mind a fizikai (íróasztal, munkaállomás), mind az időbeli tényezőket (munkaórák) figyelembe véve.

Fókusz és kontroll: próbáljunk meg arra fókuszálni, amit kontrollálni tudunk! Ilyen például a higiéniai szabályok és egyéb ajánlások betartása. A bizonytalan körülményeken való rágódás fokozott szorongáshoz vezethet.

Kapcsolattartás: kiemelten fontos, hogy tartsuk fenn a kapcsolatot szeretteinkkel, barátainkkal, évfolyamtársainkkal, kollégáinkkal akkor is, ha személyes találkozásra nincs módunk. A közösségi média remek lehetőséget biztosít társas kapcsolataink ápolására. A kapcsolódás érzése már önmagában is jelentősen javít a közérzetünkön, emellett tudatosítja, hogy valamennyien együtt vagyunk ebben a speciális élethelyzetben.

Mozgás: bár jelenleg korlátozva vagyunk, a mozgás – sok egyéb pozitív tulajdonsága mellett – a testi kontroll érzését is erősítheti, ami ebben a helyzetben szintén fontos lehet. Egyben lehetőség is olyan, lakásban végezhető mozgásformák (jóga, torna, erősítőgyakorlatok) elsajátítására, amelyeket eddig nem volt alkalmunk kipróbálni.

Rekreáció: fontos, hogy örömteli, kikapcsolódást nyújtó tevékenységeket is beiktassunk az otthon töltött napjainkba. Ilyen lehet például a rajzolás, kézművesség, zenélés, olvasás, film- vagy sorozatnézés, nyelvtanulás, főzés, társasjáték, online játékok stb., a lista gyakorlatilag végtelen.

Feszültségoldó technikák: érdemes kipróbálni (ha eddig nem volt mindennapjaink része) relaxációs, meditációs,  mindfulness- vagy légzőgyakorlatokat. Több, biztonsággal használható szorongáscsökkentő módszer és applikáció is ingyenesen elérhető az interneten (Headspace, Calm).

Segítségnyújtás: jelenleg mindannyian hasonló helyzetben vagyunk. Már azzal társadalmi szolgálatot teljesítünk, ha egy ideig otthon maradunk. Tudatosíthatjuk magunkban, hogy a karantén elfogadásával jót teszünk magunknak és másoknak is. Egy kis kedvességgel vagy nyugalom sugárzásával éppúgy segíthetünk, mint önkéntes munka vagy felajánlások révén. A segítségnyújtás értelmet, célt és kontrollérzetet adhat az életünknek, ráadásul a legtöbbször jobban is érezzük magunkat tőle.

Lehetséges pozitívumok: ez a krízishelyzet fejlesztheti társadalmunkban az együttműködést és az önzetlenséget. Emellett elősegíti a tudományos és technikai fejlődést például az online tanulás/tanítás fejlesztése által. Sokat tanulhatunk és fejlődhetünk ebben az időszakban akár már azáltal is, hogy új szokásokat alakítunk ki, és a komfortzónánkon kívüli tevékenységeket végzünk.

Forrás: ELTE-PPK