Huszárik Zoltán születésnapja

     
Május 14. - Huszárik Zoltán születésnapja


Domonyban született 1931. május 14-én. A tragikusan fiatalon elhunyt filmrendező mindössze két játék- és öt dokumentumfilmet készített, viszont ezek vitathatatlanul a magyar filmművészet történetének nagyon meghatározó, jelentős alkotójává tették. 

Gimnáziumi tanára Schéner Mihály festő volt, aki nagy hatást gyakorolt képi világának fejlődésére.
1950-ben vették fel a a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői szakára, amit 1952-ben önhibáján kívül elhagyni kényszerült.  Sok területen próbálkozott, hogy megélhessen; volt földműves, olajbányász, dekoratőr, művészeti előadó, fővilágosító, restaurátor, és készített rajzfilmet is. A főiskolára 1959-ben térhetett csak vissza, Máriássy Félix osztályába. Játék című vizsgafilmjével azonnal feltűnt. A későbbiekben többnyire rövidfilmeket készített, melyek közül a 19 perces Elégia című alkotás emelkedik ki.

1971-ben mutatták be Latinovits Zoltán főszereplésével Krúdy világát megformázó Szindbád című első játékfilmjét, amely filmnyelvi megoldásait, gyors montázsok, elvont képek jellemzik, melyet sűrű vágások alkalmazásával tudott elérni. Ezen technika alkalmazásával teremti meg a film sajátos, ebben a korban nem szokásos expresszionista, impresszionista, szürrealista vonásait.

Második egészestés filmjét Csontváry Kosztka Tivadar festőművész élete ihlette, amit 1980-ban mutattak be. Sajnos, alkotója a bemutatót nem sokkal élte túl, egy évvel később 50 éves korában elhunyt.

Huszárik különleges érzékkel bánt az emberekkel, pályatársai, barátai nagyon szerették. Filmrendezőként van a köztudatban, de kiválóan rajzolt és számtalan páratlan szépségű grafikája született. Ez a tevékenység épp annyira volt személyiségének, alkotói énjének sajátja, mint filmalkotó művészete. Lánya, Huszárik Kata családi hagyatékának része, azok az alkotások, amelyek révén Huszárik Zoltán képzőművészeti tehetségét megcsodálhatjuk.
Pintér Judit által 2018-ban szerkesztett, Talán mindenütt voltam című Gelencsér Gábor által összeállított tanulmánykötet tartalmazza a filmrendező, interjúit, írásait valamint gyönyörű és kifejező illusztrációit. 


Fotót készítette: Markovics Ferenc (A Műcsarnok szívességéből)