|
Gratulálunk díjazott alkotóinknak:
Bedő Istvánnénak
Nyíri Tímeának
Surányi Gézáné Ágikának
  Bedő Istvánné - Gyál című alkotása 1. Mottó: „Én ugyan nem itt születtem, ide csak 20 éve költöztem, de nekem igazi otthont adtál, köszönöm neked GYÁL!” 2. Jó választás volt az ideköltözés, felkutatni a város múltját és élni jelenét. 3. Nem tisztem, de megpróbálom, a teljes hitelesség igénye nélkül felidézni, hogy alakult GYÁL sorsa a kezdetektől. 4. Régi ez a település, taposták már talaját Árpád-kori emberek, és itt hagyták lábuk nyomát. 5. 1323. évtől ásatások igazolják, hogy e tájon is történtek csatározások. 6. A Rákóczi szabadságharc alatt, majd a világháborúk során, sok katona vére öntözte földjét, előre vetítve a győzelem reményét. 7. Károlyi, Dőry és Jálics kastélyok romjai jelzik, hogy már e századokban is voltak e tájnak vidám napjai. 8. Amikor 1889-ben a vasút is ideért, a fejlődés előbbre vitte a település életét. 9. Mikor „.44.” decemberében önálló községgé alakult, a fejlődés tovább haladt, egyre, megállíthatatlanul. 10. Így aztán az évek-évtizedek tovább igazolták létjogosultságát, hogy eljöjjön a nap, mikor várossá avanzsálják. 11. És igen, 1997-ben bekövetkezett, hogy GYÁL község nagykorú lett, s várossá hitelesedett. 12. Ahogy múlnak az évek felette, bizonyítja, hogy városi rangját kiérdemelte. 13. E rangját hűen viselve, egyre több lakost fogadott be, hogy itt éljék hétköz- és ünnepnapjaik, erősítve otthonuk alapjait. 14. Jellemzően továbbra is fejlődve modernizált, kényelmes település lett belőle. 15. Modern Közösségi Ház- és Könyvtár, civileket is bevonva kínál változatos szabadidő programot. 16. Idősek és fiatalok is találnak itt megfelelő elfoglaltságot. 17. Örömömre, sok éven át jómagam is tevékenykedhettem civil szervezetek kötelékében. 18. Én általában csak tömegközlekedést veszek igénybe, e területen is fejlett a város elérhetősége. 19. Kisgyermekek és felnőttek részére is több Intézmény működik itt helyben. 20. Bölcsődék. óvodák, iskolák biztosítják a gyermekek alap- és középfokú tanulását. 21. Egészségház, gyógyszertárak szolgálják a lakosságot, hogy városon belüli ellátással csökkentsék a távolságot. 22. Kertvárosi jellege révén zöldövezet, virágok, fák és parkok adnak a szabadidős napokra is kikapcsolódási lehetőséget. 23. Jeles ünnepeken kiváló megemlékezések, máskor tartalmas előadások, színházi-zenei műsorok adnak lehetőséget a szórakozni vágyóknak. 24. A helyi lakosság köréből remek amatőr és profi művészek munkái, sportolók kiváló teljesítményei emelik a közösségi értékeket. 25. Mindezen elmúlt 25 évnek állítsunk most emléket! Ünnepeljük és segítsük, legyünk tanúi további fejlődésének! Nyíri Tímea - Születésnap című alkotása Marci alig várta már, hogy meghallja édesanyja sürgető reggeli szavait; órák óta ébren feküdt az ágyában, a függöny rései között kilesve figyelte, ahogy a víztorony mögött felkelő Nap fokozatosan nappallá varázsolja az éjszakát és próbált nem gondolni a gyomrában folyton növekvő gombócra, igyekezete azonban mind kevesebb sikerrel járt. - Ma lesz a napja - gondolta - ma végre meg fog történni. - Kisfiam, siess öltözni, mindjárt elkészül a reggeli – hallotta meg végre édesanyja hangját, és a megszokott napi készülődés jól ismert lépései megnyugtatták háborgó lelkét. Amilyen gyorsan csak tudott elrendezte ágyát és ahogy végzett a reggeli mosakodással még egyszer visszaszaladt a szobájába, újra ellenőrizte, hogy biztonságban betette-e a táskájába a kis gyűrött barna csomagot, aminek tartalmán hetek óta titokban dolgozott, majd sietett az asztalhoz reggelizni. - Édesapád már elindult az önkormányzatba, kisfiam, nagyon sok tennivalója van mostanában, fontos munkát végez mindannyiunk érdekében és ma reggel azt mondta, valami azt súgja neki, nagyon különleges lesz ez a mai nap – kacsintott mosolyogva édesanyja Marcira, miközben a frissen elkészült rántottát lapátolta a tányérra. - Különleges nap, bizony, nagyon különleges – értett egyet Marci, miközben úgy érezte, gyomra éppen pingponglabda méretűre zsugorodott, azonban nem akarta megbántani édesanyját, valahogy legyűrte a reggelit, majd egy gyors búcsúpuszit nyomott anyukája arcára és táskáját vállához szorítva kilépett az ajtón. Jól ismerte már az utat: el a vasútállomás épülete mellett, amiről apukája mindig azt mondja, mostanra igazán felújításra szorulna, tovább a kavicsos-földes utcákon, majd a nagy barna ház sarkán elfordulva, az Erdősor utcai fák árnyéka alatt végig egészen a Bartók Béla utcai iskoláig. A lába ma sem hagyta cserben, bár gondolatban egészen messze járt: egy pillanatnál, mely bár még meg sem történt, annyiszor lejátszódott már az elméjében, hogy ismerte minden rezdülését. Az iskola épülete elé érve felnézett az épület homlokzatát szegélyező ablakokra és találgatta, melyik mögött ülhet most Julcsi; csak délután lesz lehetősége találkozni vele, addig pedig nagyon hosszú lesz ez a mai nap. Marci megszorította táskáját, kívülről kitapogatta a táska oldalán a becses kis csomagot, nagyot sóhajtott, majd belépett az iskola kapuján. Az órák csigalassúsággal teltek, a gombóc a gyomrából egyre feljebb és feljebb kúszott a torkába, mígnem végre megszólalt a várva várt, nagyszünet kezdetét jelző csengő és a gyerekek izgatottan szedték össze táskáikat és rohantak ki az udvarra. Marci elővette táskájából a kis barna papírcsomagot és ő is elindult; minden lépést megfontoltan tett meg, szemével folyamatosan a körülötte kavargó tömeget figyelte, aztán egyszer csak megpillantotta: ott állt Julcsi a barátnői gyűrűjében, nevetgélve. Azt a furcsa játékot játszották, amit mostanában a lányok annyira szerettek: két lány egy hosszú, anyukája által csak bugyiguminak hívott szalagot tekert Marci számára érthetetlen módon a lábukra, és a többiek a kifeszített gumiszalag felett ugráltak. Eljött hát a pillanat, amit már annyiszor lejátszott magában, hogy minden bénító félelme ellenére a lába ismét tudta, mit kell tennie, és Marci hirtelen a lányok csoportja mellett találta magát. Óvatosan intett Julcsinak, aki a játékot hátrahagyva kíváncsian Marci elé lépett és kérdőn nézett a fiúra. - Én … csak azt akartam … nagyon boldog szülinapot Julcsi – hebegte Marci és átnyújtotta a kezében tartott csomagot. Julcsi meglepetten pillantott a gyűrött kis csomagra, elpirult, majd arcán széles mosoly terült szét, Marci pedig hirtelen érezte, hogy egy puszit nyomnak az arcára, bár minden olyan gyorsan történt, hogy nem is volt biztos benne, valójában megtörtént-e. Nézte, hogy Julcsi a kis barna csomaggal a kezében visszaszalad a barátaihoz és az ajándékot szoknyája zsebébe rejti. A délutáni órákból Marci szinte semmit nem érzékelt, gondolatai valahol egészen máshol jártak, merengéséből csak a hazafelé úton tudta kirángatni egy egészen különös dolog: a vasútállomás melletti füves területen több tucat tűzpiros pipacs hajladozott a langyos szélben, Marci nem is értette, hogy nem vette észre eddig. Ahogy szétnézett maga körül, a környék hirtelen gyönyörűen békésnek tűnt: a sínek mellett két macska lustán elnyúlva napozott a fűben, a fák lombja madárcsicsergéstől volt hangos, a vasútállomás peronján egy kisgyerek boldog elégedettséggel szorongatott egy fagylaltot, az egyik közeli ház udvarán tyúkok kapirgáltak, a másik ház kertjében éppen egy kutya játszott a gazdájával, az út túloldalán lévő bolt előtt kedélyesen beszélgettek az emberek, és Marcit egy újfajta érzés fogta el: egyszerűen csak boldog volt, hogy itt élhet Gyálon, ezek között az emberek között. Hazaérve, amikor benyitott az ajtón egyből szokatlan dologra lett figyelmes: az étkezőből anyukája és apukája vidám társalgásának és evőeszközök jóízű csörömpölésének hangjai szűrődtek át, pedig az nem lehet – gondolta Marci – hiszen apukája mindig sokáig dolgozik. - Szia Marci – üdvözölte mosolyogva apukája – ülj le gyorsan, anyukád nagyon finom ünnepi vacsorát főzött, ugyanis ma este ünnepelünk, fiam: végre megszavazta a Parlament, ezentúl te is városi gyerek leszel – nevetett hangosan édesapja. Próbáltuk ’95-ben, elutasították, de nem hagytuk magunkat, ismét megpróbáltuk és sikerült, végre sikerült! Jól jegyezd meg, nagyon különleges nap ez a mai, Marci fiam. - Igen, apa, valóban nagyon különleges nap – mosolygott egyetértően Marci. Surányi Gézáné Ágika - Üzenet: Jó itt élni! Nyitott szemmel nézem a világot, sok minden fáj, amit látok, mert meglegyintett az elmúlás szele, ám segít tanítóm üzenete. Még kisgyermekként mondta nekem egykor: tanulj kislány, mert a tudás vagyon, mely benned növekedve lesz hatalom. Hálával gondolok Kati nénire, mikor a régi iskolám mellett megyek, s visszacseng bennem kedves szava, örömmel gondolok rá, ha megyek haza. Haza gyáli otthonomba, ha elsétálok a Katolikus Templom mellett, melyet régi kedves ismerősökkel közösen építettünk, mi, a hívek. A Gyál-felső vasútállomásnál, ha megállok, a faragott oszlopok láttán apám jut eszembe, mert Ő is egyike volt azoknak, akik jeleket faragtak az oszlopokra. Az Iglói utca sarkán a Kecskeméti ház is idézi gyermekkorom, mikor a Kőrösi úton vonultak a tankok, Mi Édesanyámmal sorban álltunk kenyérért. A régi Kaszás Kertben testvéreimmel futkostunk a régi medencék romjain, míg apámék a vendéglőben barátaikkal iszogatták a hosszúlépést. Az öreg temető takarja nagyszüleim hamvait és azt a fiatal leányt, Pap Margitkát, akit az orosz katonák megbecstelenítettek, majd agyonlőttek. Emlékek törnek föl bennem, mint a vulkán, s fölkapja a szél, majd végig görgeti Gyál főterén. Látom a kaput – már régen lebontották -, ahol előszőr kapott csókot a szám. Látom Pista bácsit, amint a kerítéshez dőlve unottan ásít, majd lengeti kalapját, ha látja a gyermeklány Ágit. Fáj látnom nagyszüleim sírját, melyről ledöntötték a Keresztet, amit összetörve látva emléke soha nem eresztett. Az utcánkban lakott egy család /Csernusék/, akik neveltek egy néma fiút, aki naponta két drótot dörzsölgetett össze, miközben úgy mosolygot, mintha egy csodás szonátát hallgatott volna. Látom magamat, ki fehér köténykében baktat testvérei után, mert azok lehagyták, és szemeit törölgetve sírdogál. Azóta már sok víz lefolyt a Dunán, és leszűkült már a Kanális, melyben testvéreimmel hűsítettük magunkat. Mikor elértem a felnőtt kort és nekem is gyermekeim lettek, Örömmel mentünk templomba vasárnaponként. Sok örömet találtam az egyházi zenében. Hálaadás és dicséret mindenért, a szólamok egymásra épülése igazi lélekmegnyugvást adott. A város azóta kiépült, megszépült. Érezni a felelős vezetés áldásait. Idős korom ellenére tevékenykedem az Irodalmi Szalon életében, mely örökös feladatot kínál. Megtanultam: Az Irodalom egy Birodalom! Hegyeit bejárom, majd szívekbe ajánlom! JÓ ITT ÉLNI! Magasság és mélység az a hely, ahol az ember szívből ünnepel! |
||