A magyar polgári irodalom kiemelkedő szerzője és gondolkodója volt Márai Sándor. Jókai, Arany, Petőfi, Ady, Radnóti és József Attila mellett ott a helye az irodalom csarnokában. Márai könyvei olvashatók a könyvtárunkban is. A születésének évfordulóján rá emlékezünk, LÉP-TÉK Galériánkban tablókiállítással készülünk tiszteletére.
Márai Sándor Születési nevén Grosschmid Sándor Károly Henrik. Kassán született 1900. április 11-én. Életútja egyben annak a példázata, hogyan lehet minden körülmények között embernek maradni egy olyan korban, ahol a hétköznapokra rátelepedett, hamis politikák embertömegek pusztulásához vezettek. Fiatal gondolkodóként, már a 1930-as években korának legismertebb és legelismertebb írói közé tartozott, a Horthy-rendszer és a szélsőjobboldal legnagyobb kritikusai között tartották számon, de ugyanígy kritikusa volt a baloldal szélsőséges megnyilvánulásainak is. A népi „demokrácia” megszületésekor 1948-ban elhagyta hazáját, az USA-ba emigrált, ott is halt meg.
Márai Sándor 1900. április 11-én látta meg a napvilágot, Kassán. Felmenői eredetileg polgári származású cipszerek voltak. Dédapja, Grosschmid János (1778–1849) földmérő, a Tengermelléki kerület sóbányáinak és kamarai javainak főfelügyelője, 1790. november 18-án nemesség és családi címer adományozásában részesült II. Lipót magyar királytól. Márai Sándor édesapja, dr. nemes Grosschmid Géza (1872–1934) királyi közjegyző, a kassai jogászkamara elnöke, majd a trianoni békeszerződés után a csehszlovákiai Országos Magyar Keresztényszocialista Párt szenátora, édesanyja Ratkovszky Margit (1874–1964) volt. A Grosschmid család nemzedékeken keresztül őrzője volt az elit polgári értékrendnek, így természetes volt, hogy gyermekeiket is e szellemben neveljék.
Márai Sándornak három testvére volt: Kató, Géza és Gábor. Öccse Radványi Géza néven vált világhírű filmrendezővé. Szülei nagy gondot fordítottak arra, hogy a gyermek megkapja a megfelelő polgári neveltetést: hat- és kilencéves kora között házitanító járt hozzá, harmadiktól pedig a Jászóvári Premontrei Kanonok Kassai Főgimnáziumában tanult. Az intézményt a jezsuita rend alapította, az oktatás magyar nyelven folyt.
Márai 1918 őszén Budapestre költözött. Tanulmányait az egyetem jogi karán kezdte, majd átiratkozott a bölcsészkarra. Ebben az évben jelent meg elsőként Emlékkönyv című, nagy sikerű verseskötete. Ekkoriban híve lett kommunista gondolatnak, 1919-ben a Tanácsköztársaság lelkes támogatója volt és újságíróként tevékenykedett. A Tanácsköztársaság bukása után családja biztonságosabbnak látta, ha elhagyja az országot, így Lipcsében folytatta tanulmányait. Októbertől az Institut für Zeitungskunde hallgatója lett. Onnan Frankfurt am Mainba, majd Berlinbe ment, 1920-ban. Ekkor már ismerte későbbi feleségét, Matzner Ilonát (Lolát), aki több mint hat évtizeden át, az asszony haláláig hű társa maradt.
Ezekben az években Máraiból igazi világpolgár lett: sokat utazott, olvasott, tájékozódott, és ezekből merítette írásainak témáját. Tehetségét külföldön is hamar felismerték, így nemcsak Németországban, hanem Prágában, valamint itthon a Kassai Naplóban, a (rivális) Kassai Újságban és Az Újságban is jelentek meg írásai. Sokszínűségének, széles körű ismereteinek köszönhetően őt kérték fel arra, hogy fordítsa le Schnitzler a Szavak komédiája című művét, 1920-ban, majd Franz Kafka egyik elbeszélését, 1921-ben, amit több más fordítása követett. Németországban 1923-ig élt. Annak ellenére, hogy külföldi tartózkodása alatt sikeres újságíróvá vált, ezekre az évekre keserű szájízzel tekintett vissza. Úgy érezte, hogy Berlinben nagyon sokan kihasználták.
Lolával, Matzner Sámuel és Moskovits Irén lányával 1923. április 17-én kötöttek házasságot Budapesten.Csak polgári szertartás volt, mivel Márai római katolikus, Lola pedig izraelita vallású volt. Márai ekkor, mint egyetemi hallgató az Egyetem u. 7. szám alatt lakott. Hogy meg tudja védeni feleségét az antiszemitizmustól, megkérte, hogy térjen át a római katolikus vallásra, Lolát 1936-ban keresztelték meg.
1923-ban Párizsba utaztak, majd 1928-ban feleségével visszaköltöztek Budapestre, a budai Mikó utcába. A Krisztinaváros akkoriban komoly irodalmi negyednek számított. Márai legtermékenyebb írói korszaka 1930 és 1942 közé tehető. 1930-ban Dormándi Lászlóval közösen szerkesztette az 1914–1930 című képeskönyvet, amely több országban is megjelent. Szintén ebben az évben adta ki Zendülők című művét, amely a kor kamaszainak világát, az első világháború utáni lelkiállapotot és világszemléletet mutatta be. 1931-ben megjelent az Idegen emberek, amelyben német- és franciaországi élményeit dolgozta fel. A könyvben így írt az idegenség érzetéről: „Évek múltak el, s még mindig nem csomagoltunk ki egészen…”
Márai Sándor idővel korának egyik legnépszerűbb és legelismertebb írójává vált – nevével ekkortájt egyre többet lehetett találkozni a közéletben is. Többedmagával ő is aláírta a genfi Világbéke Kongresszusra szánt levelet, tagja volt a Magyar PEN Clubnak, felolvasásokat tartott a Magyar Rádióban, és rendszeresen írt a Nyugat című folyóiratba.
1934-ben alkotta meg egyik legmaradandóbb művét, az Egy polgár vallomásait, amely főleg önéletrajzi elemekből állt. A mű második kötete 1935-ben készült el. Amikor 1935 januárjában a világhírű író, Thomas Mann ellátogatott Budapestre, Márai volt az egyik, aki az írót a budai Várban kalauzolta, ezen kívül vezércikkben üdvözölte nagy „kollégáját”.
1936-ban Kabala címmel cikkgyűjteményt jelentetett meg; a műbe elsősorban filozofikus publikációit válogatta be, csakúgy, mint később a Napnyugati őrjáratban. A könyv többek között az írók szerepét firtatta. (Ez a téma – egyébként – Márait élete végéig elkísérte.) „Egyszer mégis az írók csinálnak majd harminc országból Európát, az írók, a lélek aggályos kalandorai, az összes fináncok ellenére. Nehéz lesz!” – írta. Hogy íróként eleget tegyen az „Európa egyesítésnek”, tagja lett a La Fontaine Társaságnak, amelynek elsődleges célja a különböző nemzetek szellemi együttműködésének elősegítése volt.
Márai tehetségére az akkori színházak is felfigyeltek. 1940 októberében mutatták be Kaland című színdarabját, amelynek alapját a Rendelés előtt című novellája képezte. Színpadra viteléhez saját maga dolgozta át a művet, néhány hét alatt. Eleinte a bukástól tartott, ám a darab páratlan sikert aratott; összesen 351 alkalommal játszották a Kamaraszínházban. Ezt a színművét a Magyar Tudományos Akadémia Vojnits-díjjal jutalmazta.
1942. Márai egyik legtermékenyebb éve volt: megjelent az Ég és Föld epigramma-gyűjteménye, a Röpirat a nemzetnevelés ügyében című esszéje, amely akkoriban nagy port vert fel, s miatta rengeteg támadás érte. Sokak szerint az írás a tömegek manipulálhatóságáról szól, de a háború utáni nevelési feladatokat is megpróbálta felvázolni. Még ebben az évben írta meg talán legismertebb regényét A gyertyák csonkig égnek címmel. 1942. december 6-án megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává. Megírta Füves könyvét.
A német csapatok 1944 tavaszán megszállták az országot. Feleségével március 23-án elhagyták Pestet és Leányfalura költöztek. Néhány hét után Losoncra mentek, valószínűleg azért, hogy megpróbálják Lola apját kiszabadítani a kassai gettóból. Tervük nem sikerült.
A háború által elszenvedett csapások idején Márai számára a líra volt a menekülés, az önkifejezés legjobb eszköze: Egy kisgyermek halálára című versében fia elvesztését siratta meg, a Halotti beszédet az emigrációs létről, a Mennyből az angyalt pedig 1956-ról írta. Még az ország elhagyása előtt megfogalmazta az otthontalanság gondolatát 1945–57-es Naplójában: „Minden háború után vannak témák, melyek élnek, sarjadzanak a levegőben […] Most ilyesféle személyfölötti, általános téma lesz az európai irodalomban az otthontalanság.”
Az 1945-ös év folyamán viharos, házasságon kívüli szerelmi kapcsolatot folytatott Tolnay Klári színésznővel. 1948-ban a Márai család elhagyta az országot, először Svájcba mentek, majd Olaszországban telepedtek le. 1951 októberétől a Szabad Európa Rádióban hetente a Vasárnapi Krónikából olvasott fel. Márai feleségével 1952-ben végül elhagyta Olaszországot, és New Yorkba költözött.
1956-ot mindvégig figyelemmel kísérte. A Szabad Európa Rádión keresztül mondta el gondolatait az eseményekről. Reménykedve, hogy hazája felszabadul a szovjet megszállás alól, november 6-án Európába repült. A forradalom leverése után pár hétre Olaszországban maradt. Később New Yorkból a Szabad Európa Rádión keresztül a „Mennyből az angyal” című versével üzent a magyaroknak.
1957-ben, ötévi tartózkodás után, megkapta amerikai állampolgárságát. A következő évben jelent meg a Napló 1945–57 az Occidental Press (USA) kiadásában. Ezzel a kötettel az író elmondta, miért hagyta el szülőföldjét, és bemutatta az emigráció kezdeti időszakának keserveit.
1967-ben végrendeletet készített, amelyet magnóra vett fel családjának azt illetően, hogy mi történjen a kézirataival halála után. Ebben arra kérte Lolát, ha az oroszok végre elhagyták az országot, és megtartották a demokratikus választásokat, vegye fel a kapcsolatot az MTA-val és helyezze letétbe náluk a kéziratokat, addig amíg – mint örökös –, nem kíván velük rendelkezni.
1985-től sorozatos családi tragédiák érték: elvesztette Kató húgát, majd Gábor öccsét. 1987-ben már szinte remete módjára, magányossága és előrehaladott rákbetegsége miatt mély depresszióban élt.
1989. január 15-én kézírással írta meg utolsó naplóbejegyzését: „Várom a behívót, nem sürgetem, de nem is halogatom. Itt az ideje.” Végül február 21-én egy pisztolylövéssel tett pontot életére. Hamvait kívánságára a Csendes-óceánba szórták.
„Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam, és az értelem szikrája világított az én homályos lelkemben is. Láttam a földet, az eget, az évszakokat. Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat. A földön éltem és lassan felderültem. Egy napon meghalok: s ez is milyen csodálatosan rendjén való és egyszerű! Történhetett velem más, jobb, nagyszerűbb? Nem történhetett. Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot. Más és jobb nem is történhetett velem.” – írta, mint egyféle önvallomás a Füves könyvben.
Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1rai_S%C3%A1ndor
https://www.facebook.com/lutterimredr/videos/442234549759557/
A gyermek Márai Sándor 1904-ben
Felnőtt Márai portréfotó
Életkép a II. világháború idejéről
Kassai Nemzeti Színház 1912-ben
Thomas Mann német író portréfotója, Los Angeles
A Mészáros utcai ház falán található emléktáblája Kassán
Márai szobra Kassán (Gáspár Péter alkotása, 2004.)
Designabc