
Kattintson a képre, a programok megtekintéséhez
Gyál Város Önkormányzata konzorciumi partnereivel sikeresen pályázott a TOP PLUSZ 3.1.3-23 Helyi humán fejlesztések című pályázaton, mely az Európai Unió társfinanszírozásával segíti az esélyegyenlőséget a városban.
A program keretében számos olyan fejlesztésre nyílik lehetőség, amely a városiak életminőségét emeli, fejleszti a közösségi együttműködést, segíti a közösen megfogalmazott célok, tervek megvalósítását. A pályázat keretében a konzorciumi partnerek a lakosságot bevonva 2025. májusa és 2028. decembere között számos kulturális, testi és mentális egészségfejlesztési, közlekedésbiztonsági, bűnmegelőzési, helyi értékfeltárással kapcsolatos közösségépítési, ifjúságfejlesztési, digitális kompetenciafejlesztési és a testmozgás fontosságát erősítő eseményt, programot valósítanak meg. Kiemelt célcsoportja a programnak a nők, a mélyszegénységben élők, romák, a fogyatékkal élő személyek valamint a gyermekek és idősek.
Az Arany János Közösségi Ház és Városi Könyvtár szervezésében, bevonva a lakosokat, intézményeket és a civil szervezeteket, négy év alatt 1270 projektesemény valósul meg. A programok – a pályázati forrásnak köszönhetően – minden esetben térítésmentesen vehetők majd igénybe. Kövesse a pályázati program részleteit a www.gyalikozhaz.hu oldalon, illetve a közösségi médiában, a Gyáli Mi Újság oldalain.