Gyáli Arany Néptáncegyüttes

A magyar kultúra, művelődés fontos és szerves része a népzene és a néptánchagyomány. Kodály Zoltán óta tudjuk, anyanyelvünk mellett létezik zenei anyanyelv is, és Kallós Zoltán Kossuth nagydíjas népzenekutató szerint addig maradunk magyarok, amíg magyarul énekelünk és magyarul táncolunk.
A Gyáli Arany Néptáncegyüttes, Pápai Mihály Gyál polgármesterének kezdeményezésére, 2017 novemberében született. 2018 januárjától az Arany János Közösségi Ház és Városi Könyvtár ad otthont a táncegyüttes próbáinak és a gyáli fellépések jelentős részének is. A Gyáli Arany Néptáncegyüttes célja és hivatása a Kárpát medencei néptánchagyomány minél hitelesebb megismerése, elsajátítása és színpadon való bemutatása. Ugyanakkor a táncegyüttes fontos feladata, megszerettetni a táncot, a néptáncot a gyáli fiatalokkal, és Gyál polgáraival.

A néptánccsoport töretlenül fejlődik, mára két csoport az ifjúsági és a gyermek – táncostalpúak – csoportokban folyik az állandó munka, kedden és csütörtökön. A csoport mára a dél-pesti régió egyik legdinamikusabb művészeti együttese lett, rendszeres fellépője a város nemzeti ünnepeinek, jeles napjainak. Gyakran kap meghívást a Kárpát-hazába is, többek közt Kibédre és 2024-ben a Kolozsvári Magyar Napok meghívott táncegyüttese is a Gyáli Arany Néptáncegyüttes. A csoport művészeti vezetője, koreográfusa Könczei Árpád, művészeti munkatársa, táncoktatója Plugor Judit.

A csoport működését Gyál Város Önkormányzata, az Arany János Közösségi Ház és 2023-24-ben a Csoóri Sándor program CSSP-NEPTANC-MO-2023-0002 pályázata (Aranyidők – Gyáli Arany Néptáncegyüttes a fenntartható közösségért) támogatta.

Augusztus 20.

Magyar Kultúra napja

Március 15.

Pünkösdi Utcazenei Fesztivál

Gyáli Gyermeknap

Nemzeti Összetartozás Napja

Filmek

Interjú Könczei Árpáddal

II. Gyáli Néptánctalálkozó és Táncházfesztivál

 

Magyar Kultúra Napja  
Március 15.  
Gyáli Gyermeknap