Versíró pályázat eredmények

     
Könyvtárunk versíró pályázatot hirdetett - Helyezettek!

2003 óta hirdeti meg könyvtárunk irodalmi pályázatait Gyál lakosai számára, majd 2008-tól a gyáli kistérség és környékbeli települések lakói számára is hirdettek versíró és novella, majd prózaíró pályázatot.

Céljuk:

  • megismerni és megismertetni az írni szerető és tudó embereket

  • megismerni, összegyűjteni és archiválni a gyáli irodalmi alkotásokat

  • megismerni a Gyál környéki amatőr szerzőket és műveiket
A verseket a háromtagú szakmai zsűri rangsorolta, akiknek külön köszönjük a munkájukat: Tofán Attiláné nyugdíjas pedagógus, Diószegi Ildikó a gyáli Bartók Béla Általános Iskola könyvtárosa és Martonossy Péter nyugdíjas pedagógus, költő.

Az ünnepélyes díjátadó egy későbbi időpontban kerül megtartásra.

Gratulálunk az elért helyezésekért! Az alkotások olvasásához görgessenek lejjebb.

 


Kovács Sára - Mikor a könyvtárban jártam
 
A könyvek birodalmába léptem délután,
eltűnődtem a hely különös illatán,
mi összemosta a régmúltat és jelent,
s magamba szívhattam vele a végtelent,
mikor a könyvtárban jártam délután.
 
A tudás templomába léptem délután,
 hatalmas elmék neve állt kis cédulán,
sorrendbe rakva miben alkottak nagyot,
s ráébredtem mennyire keveset tudok,
mikor a könyvtárban jártam délután.
 
A lélek kincstárában jártam délután,
hol a könyvek ajtók a lelkek kapuján,
belépve az érzelmek tengerére látsz,
 s én csónakba ültem, mint bátor gyöngyhalász
mikor a könyvtárban jártam délután.

----------------------------------------------------------------

Sallay Gyula - A könyv

A nagy könyvet fogod kezedben,
amelybe le irták életed.
Jobbról balra lapozol,
és egyre fogy a végtelen.
Az elején még látod a szülői házat
ahol a szülök mosolyogva vártak.
Látod a sok dugába dőlt álmot,
melyben élted hamisan ficánkolt,
és az eredményeket, melyek
idáig ölelték lelkedet.
Ott volt a nagy szerelmi bánat
és az új szerelem mely törte a gátat.
Nézted hogy léptek évekre évek,
a sors hogyan teremtett,
bűnt a szenvedésnek
Előfordult olyan történelmi helyzet.
hogy a te igened is betűbe rejtett.
Volt hogy a jövőt álmodó vágy,
el akadt a balsors himnuszán.
Volt hogy kitűzték ez itt lesz az ott,
oda értél és nem volt semmi ott.
Életedbe sokszor be kellet látnod,
lelkednek hol ez hol az hiányzott..
Csak gondolod de megnézni nem mered,
hány lap van még hátra,
mely jobbról balra átvezet.

----------------------------------------------------------------

Méhész Árpádné - Könyv
 
Kezemben tartok egy régi, szép könyvet,
Az internetnél ez többet ér, többet.
Lapjairól egy ember szól hozzám,
Int a kezével és jelez, mondván:
 
A világ arcát látod minden könyvben,
s lapjain minden, mint kint az életben.
Hisz él a könyv, mert benne az élet,
többet tanít ez néked, mint véled.
 
És ha az ember könyvek közé téved,
és ami bennük van, ésszel feléred,
a sok történetet újra átéled,
s ha jól választasz, boldoggá tesz téged.
 
Olvasni, olvasni mindig kell,
s ha olvasol, tán okos leszel.
Olvasni gyereket az Ember tanít,
és könyveket is csak az Ember ír.
Hát szeresd a könyvet és ne feledd,
Könyv visz jövőbe múltat s jelent.

----------------------------------------------------------------

Sipos Boglárka - Egy könyvmoly Nagyi unokája
 
Emlékszem még régen Te hoztál el ide.
Betettem a lábam s te mondtad „halkan picike”.
ez itt a könyvtár, ahol a könyvek alusznak,
ha felébreszted őket választhatsz csak utánad
 
Mondtad itt annyi kaland és csoda vár,
nem értettem mindezt hisz akkor még minden csukva állt.
Csendes nagy polcok meredtek rám várva,
Így mentünk együtt Mama és én a nagyvilágba.
 
Egy kopottas kiskönyv akadt a kezembe.
Egérke a borítón sajtot reszelve.
Bámultam nagy szemekkel akárcsak a macska,
prédája nem rémül, annál inkább csacska!
 
Mondta nekem Mama, mit sosem felejtek:
„Egy könyvet sose a borítóról ítélj meg!
Ítélkezni hiba, ezt ne feledd Babuci,
a belseje egy csoda, csak ne légy rest kinyitni.
 
Fogtad a kezemet s vezetted erre menj!
Válaszd ki első izgalmas mesédet.
Ekkor szippantott magába az írás kalandvágya.
Mese, scifi, fantasy, legyen vígjáték vagy dráma
Mesélte el történetét egy könyvmoly Nagyi unokája.

----------------------------------------------------------------

Sallay Gyula - Időbe zárva
 
Elkéstél!!
Vagy én siettem,
nem tudom?
De haladunk,
a kijelölt úton.
Azonos út,
azonos pályába zárva.
Melyet széttört,
az idő kalitkája..
Elkéstél !!
Vagy én siettem,
nem tudom.
De életünk szétesett,
e két mondaton.

----------------------------------------------------------------

Kovács Sára - Elmúlt boldogság
 
Nincs már láng! könyékig turkálsz a hamuba,
talán lent, mélyen akad még egy kis parázs,
de csak szürke por, egy szerelem hamuja,
nem fűt, nem lángol, elmúlt a tűz, a varázs
 
A táplálék mit adhatsz, már régen kevés,
csak törmelék, mit szétrágott a megszokás,
Más kell! Új szó, új hang, új csók, új reszketés,
Másért! A függöny lement, nincs több felvonás.
 
Még hátra nézel, hogy lásd a régi csodát,
mint nektárral telt virágot tündökölni,
de a sötétben rózsád nem virít tovább,
s a régi képtől, ideje elköszönni.
 
Elmúlt, és az elmúlás kérlelhetetlen,
hiába a könny, hiába a fájdalom,
csak játszani a szerelmet lehetetlen,
s az emléke sem segít most a bánaton.
 
A boldogság tűnő ajándékát lelted,
miről elmúltával tudod meg mennyit ért,
döntened kell, újra játszod a szerelmet,
vagy felöltöd a magány szürke köntösét.

----------------------------------------------------------------

Bedő Istvánné - Lét és elmúlás

Mikor kezembe veszem a tollat,
Fejemben zsongnak a gondolatok,
Melyek aztán betűkké válva
Szülnek agyamban sok-sok mondatot.
 
Majd elkezdődik egy időjáték,
Az emlékek szüret- ideje,
S a fehér arcú papír segít,
Ahogy telítődik vele.
 
A szaporodó sorok lámpásként
Világítják meg az elbújt mondanivalót,
Így vezetik kezemet írásra,
Hogy láthatóvá tegyék a gondolatot.
 
A múlt elkopott szómorzsái
Egész mondatokká válnak,
A régi tűz és érzelem
Láthatóvá lesz a mai világnak.
 
Még nem tudom, hogy merre visznek
A csapongó gondolatok,
De a szaporodó sorokkal együtt
Lelkemben lassan megnyugodhatok.
 
Hisz az élet egy körforgás
Ég és föld között,
A nyughatatlan lélek égbe száll,
Míg reánk a nap lesüt.
 
És a fáradt dalnok egyszer megpihen,
Elrejti majd a föld hallgatag mélye,
Kipiheni gyötrő látomásait,
S belesüpped az örök békébe.

----------------------------------------------------------------

Sallay Gyula - Levél lányomnak
 
Hátország nélküli háborúban állunk
Már sebesültekkel vívjuk a csatát  
Gyenge hormonok erejét keresve 
A győzelem a józan észre vár
Társas magányban ajtóra zártan
Vagy egyedül ahol a lélek a társ
Az élet minden napjaiban már
A félelem a kintornás
Megrögzött tetteket magad alá gyűrve
újra gondolod napjaid  
A falak közé bujt csendbe merülve       
keresed új álmaid
Új mintát gyűrsz az életfonálon
új betűket kérnek a sorok
Az eddig le irt betű  halmazokban
már nincsenek jó sablonok 
Érintés nélküli tetteket teremtesz
kezed a semmin át fogja a másikat
Hang és kép most a te világod
és felhőben fut ha ásítasz
Fegyelemben biztosan élhet az élet
Magadra vigyázva a másikat véded
Még szememben őrzőm nevető szemed
Bízom és várom hogy megöleljelek.

----------------------------------------------------------------

Sallay Gyula - Vírustánc
 
Borotva élen táncol az élet
Félelemtől reszket a lét
Életünkből a minden napok vesztek
Hűtőből mérünk ételt ha esztek
Álmokat rabol a félelem
A tett gúzsba kötötte magát
a sors lakattal zárral játszik 
és iszapként tapad a magány
Ajtó ablak vagy két   méter a tér
kéz a  kézhez sehol se ér
A jelenben látszó üvegen 
nem találod a két szemem
Életünkből elveszett
család szerelem barát
a múlt megélt álmaiban 
a félelem parancsra vár
Maradt a hit talán a józan ész
és a remény mely egyszer tán visszanéz

----------------------------------------------------------------

Bedő Istvánné - Felismerés.

Mint zárt kelyhű virágok,
Színek, ízek nehéz szavak,
A rajtunk átsöprő gondolatok
A jövő urnájába hullanak.
 
A lét szakadt-bágyadt örömei,
Az eltékozolt hiú remények,
Ál-bájai az érzelmeknek,
Elhamvasztják a tisztességet.
 
Képmutató emberek csodálatával,
A hazugság csalárd szivárványával,
Vagyunk befelé forduló, vergődő lelkek,
Táplálva a vágyott, megérdemelt véget.
 
Suttogó félelmek kísérik lépteink,
Őseink láza égeti az arcunk,
Szomszédunk ma minden sehonnai,
Kikbe úton-útfélen belebotlunk.
 
Kétarcú szörnyek világa, mi eljött,
Ezért nehezebb a mindennapi kenyér,
Fonnyadt babérként múlik létünk,
Mint tébolyult órán a felismerés.

----------------------------------------------------------------

Bedő Istvánné - Gondolatok az elmúlás küszöbén

Emberi sorsok, mint nyüzsgő kis pókok,
Peregnek szemed előtt,
Már nem tudod híven követni,
Hogy szabad-e még új magot vetni!
 
Éltedben új vetés sarjadhat-e még,
Vagy minden elmúlt, vége van, elég.
Letöltött sorsod bús romjait
Belepték a múlt fekete árnyai.
 
Batyuba kötött szavaid csokra
Megül a hajlott hátadon,
Majd apró gyöngyökként gurul szerte
Eddig megtett életutadon.
 
Hulló tollakként elszálltak az évek,
Velük múlott el az ifjúság,
A vénség dere már belepi tested,
És lassan közel az elbúcsúzás.

----------------------------------------------------------------

Benke Mária - Az Élet…
 
Az Élet „szemétdombján”
falevelet, hulladékot hord a szél…
Hidegre fordult,
nem sokára itt a tél.
A pályaudvar lépcsőjén
hajléktalan Ember kéreget.
A járókelők sokasága
feje fölött el-el nézeget…
„Éhes vagyok, fázom,
Emberek, nincsen kabátom!
Segítsenek!”
Jajkiáltását senki sem érti.
Amit Ő érez, senki sem érzi…
Sietve felhajtja kabátgallérját
az Ember, s metróra száll,
majd unottan utazik tovább…
A hajléktalan fásult, egykedvű,
búsan, szomorúan legyint…
„Legfeljebb megfagyok,
nincs kiút már megint…”

----------------------------------------------------------------

Kelemen Bata Mária - Elapadt
 
Az Élet vize Nekem Te voltál.
Magányos lelkemben fényt gyújtottál.
Létünkben boldogan lubickoltunk,
közös utunkon együtt haladtunk.
 
Elapadt az Élet vize lassan
lelkem taván aranyhal nem csobban.
Hová lett a sima tükörfénye?
Szertefoszlott az élet reménye.
 
Víznélküli élet nincsen, tudom.
Néhány cseppjét a szívemben hordom.
Lelkem legmélyén gyémánttá érnek,
kis sekélyérben örökké élnek.
 
Hinnem kell az új életben: muszáj.
Bár, testemben egyre nő az aszály.
Száraz a medre, elhagyott sivár.
titkon a szívem mindig visszavár!