Versíró pályázat eredmények

     
Könyvtárunk versíró pályázatot hirdetett - Helyezettek!

2003 óta hirdeti meg könyvtárunk irodalmi pályázatait Gyál lakosai számára, majd 2008-tól a gyáli kistérség és környékbeli települések lakói számára is hirdettek versíró és novella, majd prózaíró pályázatot.

Céljuk:

  • megismerni és megismertetni az írni szerető és tudó embereket

  • megismerni, összegyűjteni és archiválni a gyáli irodalmi alkotásokat

  • megismerni a Gyál környéki amatőr szerzőket és műveiket
A verseket a háromtagú szakmai zsűri rangsorolta, akiknek külön köszönjük a munkájukat: Tofán Attiláné nyugdíjas pedagógus, Diószegi Ildikó a gyáli Bartók Béla Általános Iskola könyvtárosa és Martonossy Péter nyugdíjas pedagógus, költő.

Az ünnepélyes díjátadó egy későbbi időpontban kerül megtartásra.

Gratulálunk az elért helyezésekért! A beérkezett alkotások olvasásához görgessenek lejjebb.

 

DÍJAZOTTAK ALKOTÁSAI:

Kovács Sára - Mikor a könyvtárban jártam
 
A könyvek birodalmába léptem délután,
eltűnődtem a hely különös illatán,
mi összemosta a régmúltat és jelent,
s magamba szívhattam vele a végtelent,
mikor a könyvtárban jártam délután.
 
A tudás templomába léptem délután,
 hatalmas elmék neve állt kis cédulán,
sorrendbe rakva miben alkottak nagyot,
s ráébredtem mennyire keveset tudok,
mikor a könyvtárban jártam délután.
 
A lélek kincstárában jártam délután,
hol a könyvek ajtók a lelkek kapuján,
belépve az érzelmek tengerére látsz,
 s én csónakba ültem, mint bátor gyöngyhalász
mikor a könyvtárban jártam délután.

----------------------------------------------------------------

Sallay Gyula - A könyv

A nagy könyvet fogod kezedben,
amelybe le irták életed.
Jobbról balra lapozol,
és egyre fogy a végtelen.
Az elején még látod a szülői házat
ahol a szülök mosolyogva vártak.
Látod a sok dugába dőlt álmot,
melyben élted hamisan ficánkolt,
és az eredményeket, melyek
idáig ölelték lelkedet.
Ott volt a nagy szerelmi bánat
és az új szerelem mely törte a gátat.
Nézted hogy léptek évekre évek,
a sors hogyan teremtett,
bűnt a szenvedésnek
Előfordult olyan történelmi helyzet.
hogy a te igened is betűbe rejtett.
Volt hogy a jövőt álmodó vágy,
el akadt a balsors himnuszán.
Volt hogy kitűzték ez itt lesz az ott,
oda értél és nem volt semmi ott.
Életedbe sokszor be kellet látnod,
lelkednek hol ez hol az hiányzott..
Csak gondolod de megnézni nem mered,
hány lap van még hátra,
mely jobbról balra átvezet.

----------------------------------------------------------------

Méhész Árpádné - Könyv
 
Kezemben tartok egy régi, szép könyvet,
Az internetnél ez többet ér, többet.
Lapjairól egy ember szól hozzám,
Int a kezével és jelez, mondván:
 
A világ arcát látod minden könyvben,
s lapjain minden, mint kint az életben.
Hisz él a könyv, mert benne az élet,
többet tanít ez néked, mint véled.
 
És ha az ember könyvek közé téved,
és ami bennük van, ésszel feléred,
a sok történetet újra átéled,
s ha jól választasz, boldoggá tesz téged.
 
Olvasni, olvasni mindig kell,
s ha olvasol, tán okos leszel.
Olvasni gyereket az Ember tanít,
és könyveket is csak az Ember ír.
Hát szeresd a könyvet és ne feledd,
Könyv visz jövőbe múltat s jelent.

----------------------------------------------------------------

Sipos Boglárka - Egy könyvmoly Nagyi unokája
 
Emlékszem még régen Te hoztál el ide.
Betettem a lábam s te mondtad „halkan picike”.
ez itt a könyvtár, ahol a könyvek alusznak,
ha felébreszted őket választhatsz csak utánad
 
Mondtad itt annyi kaland és csoda vár,
nem értettem mindezt hisz akkor még minden csukva állt.
Csendes nagy polcok meredtek rám várva,
Így mentünk együtt Mama és én a nagyvilágba.
 
Egy kopottas kiskönyv akadt a kezembe.
Egérke a borítón sajtot reszelve.
Bámultam nagy szemekkel akárcsak a macska,
prédája nem rémül, annál inkább csacska!
 
Mondta nekem Mama, mit sosem felejtek:
„Egy könyvet sose a borítóról ítélj meg!
Ítélkezni hiba, ezt ne feledd Babuci,
a belseje egy csoda, csak ne légy rest kinyitni.
 
Fogtad a kezemet s vezetted erre menj!
Válaszd ki első izgalmas mesédet.
Ekkor szippantott magába az írás kalandvágya.
Mese, scifi, fantasy, legyen vígjáték vagy dráma
Mesélte el történetét egy könyvmoly Nagyi unokája.

----------------------------------------------------------------

Sallay Gyula - Időbe zárva
 
Elkéstél!!
Vagy én siettem,
nem tudom?
De haladunk,
a kijelölt úton.
Azonos út,
azonos pályába zárva.
Melyet széttört,
az idő kalitkája..
Elkéstél !!
Vagy én siettem,
nem tudom.
De életünk szétesett,
e két mondaton.

----------------------------------------------------------------

Kovács Sára - Elmúlt boldogság
 
Nincs már láng! könyékig turkálsz a hamuba,
talán lent, mélyen akad még egy kis parázs,
de csak szürke por, egy szerelem hamuja,
nem fűt, nem lángol, elmúlt a tűz, a varázs
 
A táplálék mit adhatsz, már régen kevés,
csak törmelék, mit szétrágott a megszokás,
Más kell! Új szó, új hang, új csók, új reszketés,
Másért! A függöny lement, nincs több felvonás.
 
Még hátra nézel, hogy lásd a régi csodát,
mint nektárral telt virágot tündökölni,
de a sötétben rózsád nem virít tovább,
s a régi képtől, ideje elköszönni.
 
Elmúlt, és az elmúlás kérlelhetetlen,
hiába a könny, hiába a fájdalom,
csak játszani a szerelmet lehetetlen,
s az emléke sem segít most a bánaton.
 
A boldogság tűnő ajándékát lelted,
miről elmúltával tudod meg mennyit ért,
döntened kell, újra játszod a szerelmet,
vagy felöltöd a magány szürke köntösét.

----------------------------------------------------------------

Bedő Istvánné - Lét és elmúlás

Mikor kezembe veszem a tollat,
Fejemben zsongnak a gondolatok,
Melyek aztán betűkké válva
Szülnek agyamban sok-sok mondatot.
 
Majd elkezdődik egy időjáték,
Az emlékek szüret- ideje,
S a fehér arcú papír segít,
Ahogy telítődik vele.
 
A szaporodó sorok lámpásként
Világítják meg az elbújt mondanivalót,
Így vezetik kezemet írásra,
Hogy láthatóvá tegyék a gondolatot.
 
A múlt elkopott szómorzsái
Egész mondatokká válnak,
A régi tűz és érzelem
Láthatóvá lesz a mai világnak.
 
Még nem tudom, hogy merre visznek
A csapongó gondolatok,
De a szaporodó sorokkal együtt
Lelkemben lassan megnyugodhatok.
 
Hisz az élet egy körforgás
Ég és föld között,
A nyughatatlan lélek égbe száll,
Míg reánk a nap lesüt.
 
És a fáradt dalnok egyszer megpihen,
Elrejti majd a föld hallgatag mélye,
Kipiheni gyötrő látomásait,
S belesüpped az örök békébe.

----------------------------------------------------------------

Sallay Gyula - Levél lányomnak
 
Hátország nélküli háborúban állunk
Már sebesültekkel vívjuk a csatát  
Gyenge hormonok erejét keresve 
A győzelem a józan észre vár
Társas magányban ajtóra zártan
Vagy egyedül ahol a lélek a társ
Az élet minden napjaiban már
A félelem a kintornás
Megrögzött tetteket magad alá gyűrve
újra gondolod napjaid  
A falak közé bujt csendbe merülve       
keresed új álmaid
Új mintát gyűrsz az életfonálon
új betűket kérnek a sorok
Az eddig le irt betű  halmazokban
már nincsenek jó sablonok 
Érintés nélküli tetteket teremtesz
kezed a semmin át fogja a másikat
Hang és kép most a te világod
és felhőben fut ha ásítasz
Fegyelemben biztosan élhet az élet
Magadra vigyázva a másikat véded
Még szememben őrzőm nevető szemed
Bízom és várom hogy megöleljelek.

----------------------------------------------------------------

Sallay Gyula - Vírustánc
 
Borotva élen táncol az élet
Félelemtől reszket a lét
Életünkből a minden napok vesztek
Hűtőből mérünk ételt ha esztek
Álmokat rabol a félelem
A tett gúzsba kötötte magát
a sors lakattal zárral játszik 
és iszapként tapad a magány
Ajtó ablak vagy két   méter a tér
kéz a  kézhez sehol se ér
A jelenben látszó üvegen 
nem találod a két szemem
Életünkből elveszett
család szerelem barát
a múlt megélt álmaiban 
a félelem parancsra vár
Maradt a hit talán a józan ész
és a remény mely egyszer tán visszanéz

----------------------------------------------------------------

Bedő Istvánné - Felismerés.

Mint zárt kelyhű virágok,
Színek, ízek nehéz szavak,
A rajtunk átsöprő gondolatok
A jövő urnájába hullanak.
 
A lét szakadt-bágyadt örömei,
Az eltékozolt hiú remények,
Ál-bájai az érzelmeknek,
Elhamvasztják a tisztességet.
 
Képmutató emberek csodálatával,
A hazugság csalárd szivárványával,
Vagyunk befelé forduló, vergődő lelkek,
Táplálva a vágyott, megérdemelt véget.
 
Suttogó félelmek kísérik lépteink,
Őseink láza égeti az arcunk,
Szomszédunk ma minden sehonnai,
Kikbe úton-útfélen belebotlunk.
 
Kétarcú szörnyek világa, mi eljött,
Ezért nehezebb a mindennapi kenyér,
Fonnyadt babérként múlik létünk,
Mint tébolyult órán a felismerés.

----------------------------------------------------------------

Bedő Istvánné - Gondolatok az elmúlás küszöbén

Emberi sorsok, mint nyüzsgő kis pókok,
Peregnek szemed előtt,
Már nem tudod híven követni,
Hogy szabad-e még új magot vetni!
 
Éltedben új vetés sarjadhat-e még,
Vagy minden elmúlt, vége van, elég.
Letöltött sorsod bús romjait
Belepték a múlt fekete árnyai.
 
Batyuba kötött szavaid csokra
Megül a hajlott hátadon,
Majd apró gyöngyökként gurul szerte
Eddig megtett életutadon.
 
Hulló tollakként elszálltak az évek,
Velük múlott el az ifjúság,
A vénség dere már belepi tested,
És lassan közel az elbúcsúzás.

----------------------------------------------------------------

Benke Mária - Az Élet…
 
Az Élet „szemétdombján”
falevelet, hulladékot hord a szél…
Hidegre fordult,
nem sokára itt a tél.
A pályaudvar lépcsőjén
hajléktalan Ember kéreget.
A járókelők sokasága
feje fölött el-el nézeget…
„Éhes vagyok, fázom,
Emberek, nincsen kabátom!
Segítsenek!”
Jajkiáltását senki sem érti.
Amit Ő érez, senki sem érzi…
Sietve felhajtja kabátgallérját
az Ember, s metróra száll,
majd unottan utazik tovább…
A hajléktalan fásult, egykedvű,
búsan, szomorúan legyint…
„Legfeljebb megfagyok,
nincs kiút már megint…”

----------------------------------------------------------------

Kelemen Bata Mária - Elapadt
 
Az Élet vize Nekem Te voltál.
Magányos lelkemben fényt gyújtottál.
Létünkben boldogan lubickoltunk,
közös utunkon együtt haladtunk.
 
Elapadt az Élet vize lassan
lelkem taván aranyhal nem csobban.
Hová lett a sima tükörfénye?
Szertefoszlott az élet reménye.
 
Víznélküli élet nincsen, tudom.
Néhány cseppjét a szívemben hordom.
Lelkem legmélyén gyémánttá érnek,
kis sekélyérben örökké élnek.
 
Hinnem kell az új életben: muszáj.
Bár, testemben egyre nő az aszály.
Száraz a medre, elhagyott sivár.
titkon a szívem mindig visszavár!
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

TOVÁBBI BEKÜLDÖTT ALKOTÁSOK:

Benke Mária - A múlt illata…

Egy ismert illatot hoz a szél,
régmúlt időkről mesél…
Felidézi a gyermekkorom,
az illat bevon, mint egykoron…
Hajnali reggeli készítés,
nekünk gyerekeknek, anyai kedveskedés.
A pirítós kenyér illata szállt,
látomásszerűen „kiabált”…
Ébredéskor anyánk már tüsténkedett,
munkába, iskolába menőknek
reggelit, tízórait készített…
Nyugtáztuk széles mosollyal,
elfogyasztottuk jó étvággyal.
Az ínycsiklandó illatokat szerettük.
A finom pirítós kenyeret megettük.
Ma is érzem ezt az illatot,
a reggelhez hozzá tartozott…
Rég volt, igaz sem volt talán,
elmosódott emlék a múlt kopott falán.

----------------------------------------------------------------

Benke Mária - Az Élet…

Az Élet „szemétdombján”
falevelet, hulladékot hord a szél…
Hidegre fordult,
nem sokára itt a tél.
A pályaudvar lépcsőjén
hajléktalan Ember kéreget.
A járókelők sokasága
feje fölött el-el nézeget…
„Éhes vagyok, fázom,
Emberek, nincsen kabátom!
Segítsenek!”
Jajkiáltását senki sem érti.
Amit Ő érez, senki sem érzi…
Sietve felhajtja kabátgallérját
az Ember, s metróra száll,
majd unottan utazik tovább…
A hajléktalan fásult, egykedvű,
búsan, szomorúan legyint…
„Legfeljebb megfagyok,
nincs kiút már megint…”

----------------------------------------------------------------

Sallay Gyula - Édesanyám

Az asszony kit őszintén szerettem,
a világon mindenkinél jobban,
Egy másik férfi felesége volt,
és én édesanyámnak szólítottam..

----------------------------------------------------------------

Benke Mária - Életem leltára…

A Kos csillagkép jegyében születtem,
azóta sok-sok év múlt el felettem…
A „Kos” életre kelt bennem,
mutatta utam, hogy mit kell tennem.
Felcseperedtem, szüleim tiszteltem,
családot alapítottam, de mindenkit szerettem…
Gyorsan száguldoztak felettem az évek,
jót és rosszat is tálalt nekem az Élet…
Életem építőkövei között
a hit, remény, szeretet az örök!
Isten ajándéka a Gyermekem
akit mióta fogant, szeretem.
Számtalan élmény emlékké válik,
jó érzés sétálni köztük, lelkem nem fázik.
Felidézem gyermekkorom,
milyen volt, régen-egykoron…
Szüleim, régi otthonom,
szép emlékek mind mondhatom…
A gyermekkorom mesébe illett,
ha rágondolok, eláraszt az ihlet.
Embersége, jósága, szépsége,
mind hiányzik ma az értéke…
Jó, hogy nem tudjuk meddig élünk,
mikor mit és mennyit remélünk…
Éljünk derűvel szeressünk,
élvezzük éltünk, és sokat nevessünk…

----------------------------------------------------------------

Benke Mária - Elhagyott ház…

Falu szélén kihalt házban,
sétálgatok nagy magányban.
Ablak betört, zsalu szakadt,
lábamnál egy egér szaladt…
Nézelődöm, szemlélődöm,
por mindenütt – tépelődöm.
A szél furcsa dallamot fütyül,
az emberben a vér meghűl.
A szobában kopott asztal, székek,
rajta pohár, poros képek.
Elképzelem fénykorában,
Emberlakta pompájában…
Mikor megtelt élettel,
szeretettel, nevetéssel,
gyerekzsivaj, lárma jelezte,
hazaérkezett a ház szerette!
A szél süvít keresztül a házon,
megborzongok, kicsit fázom,
sétálgatok, elmerengek
a házban teljesen „elveszek”
Mennem kéne’ de nem tudok,
ereimben a vér buzog,
képzeletem szárnyal, vetít,
egy történetet kerekít…
Kik lakhattak e helyt régen?
Ki ült itt e kopott széken?
Ki ihatott e pohárból?
Mit gondolt Ő a világról?
Csupa kérdés, felelet nincs.
Van a házban eldugott kincs?
A szél becsap egy ablakot,
gondolataimból felriadok…

----------------------------------------------------------------

Benke Mária - Az emlékek nézőterén…

Sétálgatok az őszi erdőn,
szemlélődöm egy bárányfelhőn.
Az avar keserű illata árad,
a lehullott lomb lassan elszárad.
Élmények sokasága rohan meg,
elmélkedem, s emlékezem.
Az emlékek nézőterén állok,
kívülállóként szemlélem a világot.
Mennyi minden történt velem?
Jó és rossz is…emlékezem.
Milyen ma az életem?
Csendben ezt kérdezem.
Mi vár még rám az Életben?
Lesz még öröm a jövő években?
Válasz nincs rá, képzeletem szárnyal,
az még a jövő zenéje, - gondolom - várhat…
Jó, hogy nem tudjuk meddig élünk,
Mikor, mit és mennyit remélünk?
Jut-e még öröm, boldogság?
Szeretet, törődés vár még ránk?
Az emlékek nézőterén állok,
szótlanul, egyedül, nem kiabálok…
Semmit sem várok, de azért remélek,
a jövőtől én soha sem félek…

----------------------------------------------------------------

Kelemen Bata Mária - Emlékezés egy régi parkban

Tavasz után eljött a nyár,
szinte éget a napsugár.
Egymagamban sétálgatok,
egy ligetet megpillantok.
Be is térek azon nyomban,
leülök egy üres padra.
Lepergett a festék róla,
nem gondozzák évek óta.
Rég jártam már errefelé.
Negyven év is eltelt belé.
Szemeimmel pásztázgatom,
hisz, ismerem ezt a padot!
Pirosra volt akkor festve,
simogatom megkönnyezve.
Minden este rajta ültünk,
forrón lángolt hű szerelmünk.
A szívem most nagyon dobog,
összeszorul torkom, gyomrom.
Duna part, - és Pokolsziget. -
Na meg ez az árnyas liget.
Hosszú séták téren, parkban,
némán csöndben, vagy csak halkan.
Tűző napon, hűs esőben,
szerelmesen kéz a kézben.
Most még nyár van, minden oly szép.
Nemsokára itt lesz a tél!
A hajamra rászállt a dér.
Hej, ifjúság, hová tűntél?
Elindulok hazafelé,
Szívem mélyén sok szép emlék.

----------------------------------------------------------------

Sallay Gyula - Enyém e szépség

Nem én öleltelek
feszes cicikkel magamhoz
Nem enyém volt
a legelső alkalom
Nem én fojtottam csókba
az első gyönyört az ajkadon
Ám most enyém
a megérlelt élet
melyben ott vannak a szenvedések
és a vágy melyről tudtad
újra rád talál
Ma már csak én tudom
ha megfog a fájdalom a bánat
a könnyek nyakad ívén
hogyan szaladgálnak
Enyém e test gyönyörében
megfogant minden mondatod
létem minden tudásával
beléd most én olvadok
ÉN látom hogy
lágy hajlatú kebleden
a két bimbó hogy remeg
melyek egykor feszesen álltak
és a pulóver szégyenkezet
Enyém e szépség fátyolából
amit kor meghagyott
Csak én látom az alkonyi csendben
az álmok mélyeibe rejtve
szépséged hogy őrzik a csillagok

----------------------------------------------------------------

Sallay Gyula - Evolúció

Te vagy a játékos,
a kártya és a tét.
Mond mi  van ennél több,
amire vágyhatsz még?.
Felállni abba hagyni,
ezt soha nem lehet.
Mert ezzel lezárnád,
rögtön az életed.
Alfából indultál,
Omegához érve.
Hidd el hogy választ kapsz,
az összes kérdésre

----------------------------------------------------------------

Lovasné Papp Mónika - Gyál városi Könyvtár és könyvtárosai

Ha én könyvtáros lehetnék, akkor
Nagyon olvasott ember lennék.
Minden embert a belépésre biztatnám,
Az olvasóim igényeit várnám és szolgálnám.
Minden olvasóm kívánsága számomra parancs lenne,
Mosolyogva, kedvesen fogadnám a betérőket.

Felhívnám a figyelmet a könyvújdonságokra, az adott olvasó kedvenc

írójának munkásságára.

Hiszen

Tele van a világ csodálatos könyvekkel, és tele vannak a könyvek

csodálatos világokkal.

Ha én könyvtáros lennék, messzire nem mennék, mert példát a fent

leírtak után a

Gyál városi könyvtár remek, nagyszerű, jól képzett, kedves és rendes

könyvtáros hölgyeiről vennék. Nekem ha

Bármi kívánságom, óhajom volt, az meghallgatásra és megoldásra

találtatott.

Csodás világokat találtam a számomra ajánlott könyvekben, mert
hallgattam a könyvtáros kislányok könyvajánló beszédjére.
Minden embernek a tanácsom, ha valami bajod lenne, vagy nem

találod ebben a zajos világban a helyed,
csak ide a könyvtárba gyere, térjél be.

Itt minden gondodra megoldást találsz, mert itt a lelkedet is
megsimogatják a könyvek, és a könyvtáros leánykák.

----------------------------------------------------------------

Benke Mária - Ima a könyvekért…

Csodás írás, könyvek, lapok,
ha olvashatok, boldog vagyok.
Gondolatok, szavak jönnek,
lesznek belőlük szép könyvek.
Gyermekkorom imádsága,
Imakönyvbe volt bezárva.
A Biblia tanai bölcsek,
tanításaik ma is előjönnek…
Elgondolom, hogy volt régen.
Ki van a könyvben a képen?
Hús – vér ember gondolata,
lelkének titkát feltárta
s az utókorra hagyta…
Imádkozom a könyvekért,
az olvasás öröméért.
A fejlődés lassuljon le,
írjanak az emlékkönyvbe.
A vágyam, hogy olvassanak.
Ezzel utat mutassanak.
Ifjúságnak, kié a jövő.
Adja meg ezt a Teremtő!

----------------------------------------------------------------

Karácsonyi Lászlóné - Merengő

Mind elmegyünk egyszer,
S nem leszünk többé,
Emlékünk halványul,
S leszünk szürke köddé.
Nevetésünk elhal,
S a szél zúgja hangunk,
Szemünk csillanását
Tó vizének adjuk.
Lassan elfeledik,
Kik voltunk, mit tettünk,
Homályba vész arcunk,
S hogy éltünk és szerettünk.
Egykori szép hitünk,
Hogy érdemes élni,
Áldásos a munkánk,
S fáradni megéri.
Reméltük, hogy egykor
Nem hiába lettünk,
S a sors tenyerébe
Apró mosolyt tettünk
Egyszer mind elmegyünk,
Más lép a helyünkre,
S értetlenül tekint
Sárga fényképünkre.

----------------------------------------------------------------

Kelemen Bata Mária - Kedves naplóm

Bőrkötésű kedves, öreg, naplóm.
Te tudod csak milyen volt a sorsom.
Örömben, bánatban, velem voltál,
olykor ha kellett megvigasztaltál.
Benned rejlik kitől kaptam bókot,
vagy épp az első ügyetlen csókot.
Majd később mikor szerelmes lettem,
első voltál kinek elmeséltem.
Te voltál az igaz, hű barátom.
Életutam soraidon látom.
Őrződ most is sorra a titkokat.
A megálmodott édes vágyakat.
Lapjaid az idő emésztette,
fehér színét végleg elvesztette.
Repedezett, vásott, bőrkötése,
megviselte az évek pörgése.
Öreg naplóm bizony becsbe tartom.
Kézbe veszem, végig simogatom.
Ő a tanúm milyen volt a létem.
Minden sorát a szívembe véstem.

----------------------------------------------------------------

Kovács Sára - Egy kötet ölelése

A könyvtár szentélyében gyermekként járva
leltem egy kötet bódító illatára,
megszólított, édes csillagfény éteren,
olvassam, s a világot jobban érthetem.
Vajon miért szólít e könyv meg engem,
mikor a könyvtárba más tudásért mentem,
levettem, megsimogatva a borítót,
amin komoly tekintetű férfi arca volt.
A könyvtáros szólt: - biztos nem ezt kerested,
verses kötet, mit nem ért gyermeki lelked,
s én magamhoz szorítottam a kötetet,
ezt tőlem elvenni többé nem lehet.
Megkaptam hát, s mint kincset, úgy vittem haza,
bújva olvastam, mert nem volt csak egy szoba,
s messze szállt a lelkem a sovány lapokon
csodásan leírt költői gondolatokon.
Hatalmas ember írta, egy földi csoda,
a lelke az ég legtündökölőbb csillaga,
amit innen a földről alig láthatok,
de maga a boldogság, ha vele szállhatok.
S rendre felütöttem a könyvet hol kinyílt,
vajon mi az, mit a költő ma nekem írt,
hiszem a lelkéből, amit felfoghatok,
azzal kicsit talán én is egy vagyok.
Hosszú évtizedek teltek el azóta,
de minden olyan, mintha tegnap lett volna
leveszem a kötetet, a borítót megsimogatom,
s a költő óriás, József Attila arcát láthatom.

----------------------------------------------------------------

Kovács Sára - A magányhoz

Pár percre megállítom az időt gondolatban,
hogy érezzem a boldogság édes érintését,
mielőtt a magány szürke, foltos leplét,
újra magamra ölteném.
Istenem mennyire csúf, kopott gúnya ez!
Nem illik rám, nem érzem jól magam benne!
Szívesen elhagynám…futok előle,
de rám akaszkodik, mozdulni sem enged,
szürke, nyirkos hálójával körbe sző,
s kiszívja belőlem az életet.
A lelkem torzóvá lesz karmai között.
Magány! Te sötét szörnyeteg!

Szép arcot mutatva csalsz csapdába társas lényeket,
hogy bájadtól elvakulva kövessenek sötét tömlöcödbe,

kiutat keresve egy életen át!
Most kérlek engedj el!
Engedd, hogy más legyek!
Engedd, hogy társ legyek!
Engedd, hogy adjak és adjak,
s végül elfogadjak mást, és önmagamat.
Hadd éljek benne! S hagyd, hogy bennem éljen,
kérlek, most menj messze Tőle, s tőlem,
vidd magaddal csúf, kopott gúnyád,
valahova a végtelenbe,
feloldva sötét fellegekbe’,
Engedj ki a fényre,
a boldogság tengerébe.

----------------------------------------------------------------

Kovács Sára - Mátyás ugrálása

No megállj csak! – szólt az év az egyik napra,
ki idejét ugrándozással múlatta.
Éppen nem volt dolga, nem volt jég, mit törne,
ezért aztán szökdelt folyton körbe-körbe.
Mátyásnak hívták az ugri - bugri napot,
ki gondolt egyet egyszer, s ugrott egy nagyot
eltöprengett azon, milyen jó is lenne,
ha egy évben két névnapot ünnepelne.
Az év ezt meglátta, s üldözőbe vette,
s mikor fülön csípte, helyére terelte,
el is volt ott Mátyás, éppen három évig,
de tudta, a negyediket úgysem bírná végig.
Mikor márciusig hat nap volt csak hátra,
rájött a mehetnék ismét a Mátyásra,
nekirugaszkodott, s ugrott egy jó nagyot,
ő bizony most itt hagy megint csapot, papot.
Huszonhármas naptól ugrott huszonötre,
mintha huszonnégyes nem is lenne közte.
de mégsem lett két névnapja Mátyásnak,
mert a huszonnégyest odaadták másnak.
Ő lett a szökőnap minden szökő évben,
mikor Mátyás éppen ugrásra állt készen,
merthogy négyévente ugrania kellett,
egy jövevény napnak átadni a helyet.
S a Gergely naptárban így vették ezt számba,
ha huszonkilenc nap van a februárba’,
annak az évnek biz van egy szökő napja,
s ezt a napot Mátyás ugrálása adta.

----------------------------------------------------------------

Kovács Sára - Szeretni akarlak…

Akarom a szépet, akarom a jót,
akarom a hangot, akarom a szót.
akarom a célom tűzön-vízen át,
akarok az úton járni még tovább.
Szeretném, hogy érezd mi az, ami jó,
szeretném, ha tudnád melyik az a szó
szeretnék a célhoz eljutni veled
szeretném az úton fogni a kezed.
Akarom, hogy feljebb vigyen a kerék,
akarom az erőt, mi ehhez elég.
akarom a bátor tenni akarást,
akarom a józan megfontolt tudást
Szeretném, ha jönnél velem oda fel,
szeretném, ha adnál erőt, hogyha kell
szeretném, ha tennéd Te is, amit én,
szeretném, ha tudnád, hogy ez mennyit ér.
Akarom a csendet a semmi közepén,
akarom a rendet, a lelkem rejtekén
akarok szeretni, szívből, igazán,
akarok örülni mások mosolyán
Szeretném, ha csendem tisztán hallanád,
szeretném, hogy értsd meg a lelkem szavát,
szeretném a szíved hangját hallani,
szeretném azt halkan, súgva mondani.
Szeretni akarlak, ahogy Te szeretsz,
olyan szeretettel, hol szabad lehetsz.

----------------------------------------------------------------

Benke Mária - Könyvek, könyvtár, könyvtárosok…

Egész életemben a könyvek közt éltem,
tudást, ismeretet a könyvektől reméltem.
Könyvtárba, mint egy szentélybe járok,
beteljesülnek itt, álmok és vágyak…
Jó és megnyugtató érzés olvasni,
gyermekkorom óta tudok gyakorolni.
Sokat olvastam, később már írtam,
mondanivalóm nem fogy, néha sírtam…
A könyvtárba’ mint egy szentélybe járok.
Nagyon kedvesek a könyvtáros lányok.
Szeretettel fogadnak, felvilágosítást is adnak,
vágyom a könyvtárba, értelmet adnak a szavaknak.
A könyvtárban gyűlik össze az irodalomkedvelő,
ír, olvas, felolvas, célja nevelő...
Egy jó könyv szórakoztat, megnyugtat, ismereteket hordoz,
többnek érzem magam tőle, közelebb visz a korhoz.
Ha verset írok a vers bennem, én a versben vagyok,
írok, s ábrándozásaim szárnyán utazok.
Szeretném, ha sokan így éreznének,
értelmet adnának a versek életének…

----------------------------------------------------------------

Takács Magdolna - Élmény a Könyvtárban

Minap a városban sétáltam
Magamat a Könyvtárban találtam
A tudásszomj vezérelt ide, de
Több is volt annál, hogy a Könyvtárba léptem
A-Z-ig könyvek sokasága tárult elém
Sok téma érdekelt
Mindegyikből szerettem volna kinyerni a lényeget
Így szaporán tanulmányoztam az egészet
Ha könyveket olvasok a szereplőkkel azonosulok
Negatív, pozitív élményekből is tanulhatok
Ezáltal jobb emberré válhatok
Ha a tudás fájára szállhatok!
Fel hát a tudás tengerére
Bontsd ki a vitorládat!
Szelek szárnyán repülj a tudás óceánjára
Szabadon szállva, mint a madár!
A könyv, mint a jó barát
Elkísér egy életen át
Mindegy hol a könyv: zsebben, táskában, vagy polcon
Ha sokat olvasol – tova repülnek a gondok!
Olvass te is minél többet
Ne sajnáld rá az idődet
Lélekben is gazdagabb leszel
Ezzel magadnak is jót teszel!

----------------------------------------------------------------

Sallay Gyula - Vágyakba állva.

Lakótelepet nyitottak,
a rigók a kerti fákon.
a téli etető mellet,
volt a legjobb álom.
Az érkező tavasszal,
a biztonság is marasztal,
és a csipogó csöpp sereg,
dallal tölti kertemet.
Most együtt várjuk,
a nyarat.
Hol fűben ugrál,
a csöpp csapat.
Velük együtt ,
várom az őszt.
Ki marad?
Ki megy?
Ki győz?

----------------------------------------------------------------

Lovasné Papp Mónika - A Sötét Verem

Gyere,ülj a kandalló mellé
Mondok egy kedves kis mesét.
Mikor ültem egy sötét veremben,
Ami nem került el engem sem.
A múlt ami volt,elmúlt,de most nyissuk ki a kaput.
Emlékszem egy boldog évre, őszre vagy télre?
Ketten alkottunk mi akkor egyet.
Oly rég,tán igaz sem volt, lehet csak képzeltem?
Rád néztem,fénybe kerültem,beléd szerettem.
Nem gondoltam akkor másra,
Illeszkedjen a kulcs a zárba.
Nem számított semmi sem, reggel vagy este,
Csak mi voltunk az univerzum közepe.
Mindenre képesnek éreztem magam,míg
Véget nem ért az a kaland.
Mert...
Menetrend szerűen múltak el a dolgok,az érzelmi töltet elpárolgott.
Enni is kéne,sőt,vár a munka, a tanulás,
Véget ért a naiv és gondtalan álmodozás.
Zárjuk vissza azt a kaput,nem kell tovább rágni azt a laput.
Pedig néha jó lenne még, ha érezhetném,
Nem a tűz mellett emlékeznék,és
Megcsókolni újra a szád,ó,bárcsak tehetném.