1956-os forradalom és szabadságharc a magyar történelem meghatározó és fényes eseménye volt. 68. évvel ezelőtt a diktatúra ellen fellázadva, egyetemi és civil tüntetéssorozat kezdődött, amely forradalmi ellenállásban folytatódott. A nemzeti tiltakozást a szovjet hadsereg fegyveres beavatkozása törte meg. Gyálon – ezeken a napokon – a Pribék János vezette Nemzetőrség az egész közösséget cselekvésre bírta. A közösségi ház elődjében, a mozi épületében gyűlt össze a helyi lakosság, hogy megalakítsák a Nemzeti Bizottságot, a Nemzetőrséget. Az évfordulóló alkalmából ugyanezen a „történelmi” helyen az Arany János Közösségi Ház és Városi Könyvtár színháztermébe hívjuk a város lakóit közös megemlékezésre.
Ünnepi beszédet mond: Nagy József Elek alpolgármester.
Az ünnepi műsorban közreműködik: Kenderes Csaba színész.
A megemlékezés keretében láthatják a Gyáli Ady Endre Általános Iskola tanulóinak megemlékező színpadi műsorát.
A színházi programot követően a megemlékezők a hagyományok szerint fáklyákkal vonulnak a Templom térre, hogy elhelyezzék a tisztelet és kegyelet koszorúit az 1956-os emlékműnél, Barth Károly szobrászművész, Gyál díszpolgárának alkotásánál.
A megemlékezésre 2024. október 23-án szerdán, 17:00 órától kerül sor Intézményünk Színháztermében.
